Leírás
Végre egy mindent átfogó multivitamin!
Aktív vitaminok, kitűnő biohasznosulású ásványi anyagok és nyomelemek egyben – minden, amire naponta szükséged lehet!
Minden étrend-kiegészítő gyártó tisztában van azzal, hogy a fogyasztók kényelmének kiszolgálása nagy prioritású szempont termékválasztáskor. Sokan a lehető legkevesebb macerával szeretnének magukról gondoskodni. Gyakran kipipálják azt, hogy az egészségükkel foglalkoztak, azzal, hogy bekapnak gyorsan egy-egy kapszulát, tablettát. Ugyanígy a multivitaminok esetében is sokan olyan terméket keresnek, amivel a lehető leggyorsabban „letudják” a saját egészséggondozásukat. Fontos viszont tudni, hogy egyetlen kapszulába, tablettába nem tud belekerülni mindaz, ami a szervezet számára fontos lenne, ugyanis a kapszulák/tabletták mérete korlátos! És lényeges az is, hogy nagyon sok mikrotápanyag (vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek) gátolja egymás felszívódását és későbbi biohasznosulását (ezt hívjuk antagonizmusnak), így ha egymás mellett, egy kapszulában/tablettában vannak, akkor nem, vagy nagyon kis hatásfokkal fognak hasznosulni!
Tehát az első döntési pont egy multivitamin választásánál az, hogy Neked mi a prioritás: a saját egészséged vagy a kényelmed? Ha az első, akkor olyan multivitamint keresel, ami nem csak placebóként, hanem ténylegesen is működik, vagyis minden számodra szükséges mikrotápanyag benne van, olyan módon, hogy minden fel tudjon szívódni, tudjon hasznosulni.
Miben abszolút előremutató a WTN Multivitamin komplexe?
A termék fejlesztésénél a biológiai hasznosulás, a termék hatékonyságának maximalizálása volt a fő szempont! Ehhez a gyártó a következő szempontokat vette figyelembe, illetve alkalmazta a gyakorlatban.
1. Hasznosulásgátló (antagonista) hatások kiküszöbölése
A különböző mikrotápanyagok között gyakran igen erős verseny folyik a felszívódásért és a későbbi hasznosulásért. A legtöbb gyártó csak a szinergiákat hangsúlyozza, de a gyakorlatban meghatározóak az egymást gátló (ún. antagonista) hatások is! A kölcsönhatásoknak komoly szakirodalma van, csak eddig az étrend-kiegészítők gyártásának gyakorlatába nem integrálódott. Ezért erősen megkérdőjelezhető azoknak a multivitaminoknak a valódi hatékonysága, ahol az antagonista hatású mikrotápanyagokat egymás mellé csomagolták.
Ezen a nyomvonalon elindulva, a WTN Multivitamin komplex olyan szempontból is áttörés, hogy más, „hagyományos” multivitaminokkal ellentétben figyel ezekre az antagonista hatásokra. A fejlesztésnél a gyártó közel ezer tudományosan feltárt kölcsönhatást vett figyelembe, és eljárásának köszönhetően az egymáshoz képest antagonista hatású mikrotápanyagokhoz időben elkülönítve jut hozzá a szervezet, így minimalizálva a felszívódás és a biohasznosulás során fellépő gátló hatásokat. Ez pedig nagymértékben megnöveli az összetevők hasznosulását.
Összességében ez a magyarázat arra, hogy a WTN Multivitamin komplex miért négy különböző termékből tevődik össze, a négy termék összetétele miért különböző, és miért kell ezeket időben elkülönítve bevenni (a gyártó javaslata szerint reggel, délben és este).
2. Nagy biohasznosulású molekulaformák kiválasztása és használata
VITAMINOK
Ha egy vitamint aktív és koenzimformában pótlunk, akkor a hasznosulás gyakorlatilag biztos. Ha a vitamin inaktív formában van, akkor azt a szervezetnek át kell alakítania, amihez további anyagok egyidejű jelenlétére van jellemzően szükség. A végeredmény megjósolhatatlan, hiszen ha a konverzióhoz szükséges bármely enzim, ásványi anyag, nyomelem stb. hiányzik a szervezetünkből (vagy a szervezetünk máshogy priorizál, és nem ehhez, hanem egy másik folyamathoz használja fel a nyomelemkészletét), akkor ez a vitaminkonverziós folyamat nem valósul meg.
Összességében elmondható, hogy a szervezetünket tehermentesíthetjük azáltal, hogy aktív vitaminokat biztosítunk számára. Az inaktív vitaminok aktívvá alakításának kritériumai mellett a felszívódás minőségét is szükséges figyelembe vennünk. Mindenképpen érdemes aktív formájú anyagokat bevinni, kiváltképp akkor, ha már valamilyen egészségügyi probléma fennáll.
A vitaminok esetében a nagy biohasznosulást a biológiailag aktív formák használatával biztosította a gyártó.
ÁSVÁNYI ANYAGOK ÉS NYOMELEMEK
Az ásványianyag- és nyomelempótláshoz sokféle jól hasznosuló molekulaforma közül lehet választani. A WTN csapata olyan formákat választott, amelyek többségében aminosavakkal (főleg glicinnel) alkotott vegyületek, így a felszívódás után, amikor a molekula kettéhasad, a szervezetre jótékony hatással vannak ezek a molekularészek is, ráadásul ezek az aminosav komplexek a felszívódás során fehérjeként azonosítódnak és többek között ezért sem versenyeznek más mikro-tápanyagokkal.
3. Bomlási folyamatok a multivitaminokban – gyakoribb, mint gondolnád!
Érdemes tudni, hogy amikor egy kapszulában/tablettában együtt van több anyag és ezek nem elég stabilak, akkor tárolás során bomlási reakciók játszódnak le, amelyek végeredményeképpen a vitaminok egy része jellemzően elbomlik. A bomlási reakciókhoz vízre és oxigénre van szükség (amitől nem véd egyetlen kapszulahéj sem), illetve valamilyen fémre, mint katalizátorra. A nyomelemek, ásványi anyagok pedig tökéletes katalizátorok lehetnek.
A Multivitamin komplex gyártója nem használt semmilyen reakcióképes formát a termék kifejlesztésekor.
4. A hatóanyagokat illetően nincs ködösítés! Nincsenek elrejtve a gyenge minőségű komponensek a jó minőségű alapanyagok mögé
JÓ ÉS GYENGE MINŐSÉG ÖSSZEKEVERÉSE
A gyártók esetében bevett szokás, hogy a gyenge minőségű molekulaformákat összekeverik a jó minőségűekkel, és csak a teljes keverék koncentrációját tüntetik fel a címkén. Így a vásárlónak nem lesz pontos információja arról, hogy ténylegesen mennyi is a jó minőségű, illetve a kevésbé jó minőségű alapanyag a termékben. Mivel jellemzően a gazdasági érdekek diktálnak, az aktív vagy jó minőségű molekulaformákból általában csak annyi van, hogy azt rá lehessen írni a termék dobozára…
A Multivitamin komplex esetében a fogyasztó pontosan látja, hogy melyik molekulaformából mennyi található a multivitaminban. A gyártó nem próbált rosszabb molekulaformákat elrejteni a jók mögé.
5. Mikrotápanyagok természetes közegben
Biológiai komplexitásának köszönhetően akkor igazán hatékony egy-egy mikrotápanyag, ha minden olyan komponense jelen van, amivel a természetben is egységes komplexet alkot. A gyártó ezért tartotta fontosnak, hogy akár a szintetikus úton előállított mikrotápanyagok mellett ott legyen az a mátrix, amely a hatóanyagot stabilizálni tudja és így a hatékonyságot is képes megsokszorozni. Ezért a Multivitamin komplex olyan növényi kivonatokat is tartalmaz, amelyek ezt a természetes mátrixot biztosítják, ezáltal is megnövelve az adott mikrotápanyag biohasznosulását (ez a megoldás a WTN Fitomátrix).
6. Mit nem tartalmaz a termék?
Néhány anyag, ami szándékosan kimaradt a termékből a következő okok miatt:
• Kalcium. Nagyon sokszor a kalciumhiány D-vitaminhiányra utal! Több kutatás szól arról, hogy a szervezet a kalciumszükségletét táplálékkal, élelmiszerekből fedezni tudja. A hiányállapotok megakadályozása végett viszont a kalcium felszívódását célszerű segíteni (kalciumpótlás helyett) D3-, K2-, A-vitamin, magnézium pótlásával, a megfelelő mennyiségű gyomorsav biztosításával, illetve kellő mennyiségű és minőségű testmozgással. FONTOS: ha valaki a Multivitamin komplex mellett mégis kalciumot szeretne pótolni, akkor a multivitamin termékeitől időben elkülönítve tegye!
• Vas. A vaspótlást nem javasolt mindenkinek, mivel általános ajánlások szerint az egészséges emberek esetében csak a várandós és menstruáló nőknek szükséges pótolni a vasat, de ezekben az esetekben is csak akkor, ha bizonyítottan fennáll a vashiány állapota! Ennek megfelelően a Multivitamin komplexnél nem a vaspótlást, hanem a vasfelszívódás javítását helyeztük előtérbe.
• Mangán. Természetes és változatos étrend mellett ritkán vagy egyáltalán nem alakul ki mangánhiány. A növényi élelmiszerek, halak, kagylók, különböző magok stb. fogyasztásával nagyon könnyen fedezhető a szervezet napi mangán szükséglete (2-3 mg). A mangán túladagolása viszont kellemetlen állapotokat eredményezhet.
7. Technológiai segédanyagok
A WTN kiemelt prioritással kezelte a segédanyagok kérdéskörét. Sajnos a segédanyagok nagyon sok esetben lehetnek károsak és így biológiailag is megterhelik a szervezetet. A Multivitamin komplex összetételét illetően nem tartalmaz semmilyen felesleges és káros technológiai segédanyagot. A kapszulák teljesen adalékmentesen készültek. A folyadékban használt adalékanyagok a lehető legjobb minőséget képviselik (GMO-mentesek és növényi eredetűek, nem tartalmaznak hozzáadott cukrot/édesítőszert, sem szintetikus aromákat). A Multivitamin komplex minden terméke tartósítószer-mentes is.
Használati javaslat
Mint minden vitamin, multivitamin esetében, kúraszerű használat javasolt. Néhány hónapos használat után érdemes szünetet beiktatni.
A Multivitamin komplex négy termékének a javasolt használata nem feltétlenül a legkényelmesebb, ám hatékonyság szempontjából így, napszakokra bontva a legcélravezetőbb szedni:
- Reggeli közben: 2 kapszula
- Reggeli után: 6 pumpányi folyadék, nyelv alá adagolva – használat előtt felrázandó!
- Ebéd után: 2 kapszula
- Vacsora közben vagy közvetlenül utána: 4 kapszula
FONTOS! Amennyiben nincs lehetőség a használati útmutató szoros követésére, akkor a multivitamint alkotó termékeket egymástól időben elkülönítve, min. 30 perc eltéréssel célszerű bevenni.
Kiszerelés: 30 adag
Az összetevők listája ide kattintva érhető el.
*A termék megrendelése esetén a nyári melegre való tekintettel nem javasoljuk, hogy átvételi pontként kültéri csomagautomatát válassz. Az ezen kockázatból fakadó következményekért felelősséget nem tudunk vállalni.
A 37/2004 (IV. 26.) EU-s rendeletben foglaltak szerint az étrend-kiegészítők nem alkalmasak betegségek és a szervezet működési zavarainak gyógyítására, nem helyettesítik a megfelelő szakorvosi diagnózist és a gyógyszeres kezelést. Ennek megfelelően a termékek jelölése, hirdetése nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy azok betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmasak. A megfogalmazott állítások kizárólag a hatóanyagok (és nem a termék) élettani hatásaira vonatkoznak, és a vásárlók általános tájékoztatását szolgálják. Napjaink tudományos vizsgálatainak eredményeit összegzik a hatóanyagokkal kapcsolatban, feltüntetve a vonatkozó tudományos publikációt, ill. klinikai vizsgálatot, ahol az állítást megfogalmazták. Az eredmény egyénenként eltérő lehet és nem garantált.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.