Csillog a napfény, kicsit belesüt a szemembe, de nem zavar – életem első gyönyörrúd élményén vagyok túl épp. Csak vigyorgok kifelé az ablakon, a gyönyörrúd meg itt pihen már a laptop mellett. (Természetesen letisztítva.) Írás közben rá-rápillantok, mintha cinkosok lennénk.
Ebben a blogbejegyzésben életem első gyönyörrúd tapasztalatát mesélem el nektek. És azt, hogy mire is való egy dildó, miért érdemes kipróbálni akkor is, ha a vibrátorokra esküszöl.
Gyönyörrúd: Miért nem próbáltam eddig?
Nagyjából harminc lehettem, amikor életemben először kipróbáltam a vibrátort és a léghullámos csiklóizgatókat, addig valamiért nem jutott eszembe. Akkor még a nagyon pici, nagyon dizájnos intimjátékok vonzottak. De egy barátnőm mondta, hogy higgyem el, ez is egy evolúció. Vagyis nagy valószínűséggel alakul az intimjáték ízlésem is, és időről időre új típusú játékokat is be fogok szerezni majd. Visszanézve az elmúlt 14 évemet, tényleg igaza lett.
A gyönyörrúd korszak viszont nem jött el. Nemrég a podkasztom egyik vendége nagyon szépen, kedvesen mesélte el a gyönyörrudakhoz való viszonyát. Azt, hogy hogyan emelik be a férjével együtt a közös fantáziáikba, vagy hogy egyedül milyen szinten segít neki kapcsolódni önmagához. Szóval itt kezdett el mocorogni bennem, hogy nagyon ki szeretném próbálni.
Gyönyörrúd: az első élményem
Mivel én leginkább a csiklóizgatásban hiszek alapos vibrálással, kicsit zavarba jöttem elsőre. Mit is kell egy gyönyörrrúddal csinálni? Oké, nyilván be kell csúsztatni, de mi jön utána? (A punci, pontosabban a csikló teljes anatómiájáról írtunk is korábban. Nézd meg azt a bejegyzést, hogy jobban megértsd, mit tud okozni egy gyönyörrúd odabent!)
Itt most az én utamat, az én kipróbálási menetemet mutatom meg, de ez nem jelenti azt, hogy neked is így kell csinálni. Hú, de mennyi lehetőség van benne!
Napok óta szemeztem már a guszta kis papírdobozával, időnként ki-kinyitottam, végighúztam rajta az ujjaimat, néha kicsit fel is emeltem. Ismerkedtünk, jólesett. Az Onna Tease üveg gyönyörrúd nagyon elegáns, letisztult, jó érzés marokra szorítani. Úgy voltam vele, hogy rá érdemes több időt szánni, megadni a módját, most nem a gyors, háztartási orgazmusra hajtottam. Kiválasztottam Spotify-ról egy kedvenc, maszti számot – végtelenre állítva, ki tudja, mennyi időre lesz szükségem…
Először azt gondoltam, hogy a kezembe szorítva melegítem fel az üveg gyönyörrudamat. De aztán meggondoltam magam, és forró víz alá tartottam, hogy finom meleg legyen. (Ha neked például a hűvös érzés jön be, akkor hideg vízzel is megteheted ugyanezt.) A melegítést előjátéknak is tekintheted, közben fantáziálni, akár korábbi, jó szexekre visszagondolni, ér.
Gyönyörrúd tippek
A kedvenc síkosítodat készítsd be mindenképp, és tedd a kezedre, a játékra, ahogy jólesik! Az üveg gyönyörrúddal érintsd meg a tested különböző részeit: a mellbimbód, a szád, a nyakad, ahol neked a legjobb! A meleg, csúszós sima üveg váratlanul jó érzés a bőrödön, és ahogy a két melled között a hasadon át elér a csiklódig, maga a főnyeremény! Lassan körözhetsz vele, megmasszírozhatod a puncid – először kívül, és ha ellazultál, akkor centriről centire csúsztathatod magadba a gyönyörrudat. Ha feszesek a medencefenék izmaid, azok fellazítására is alkalmas.
Bent pedig felfedezheted vele a csiklód teljes anatómiáját, vagyis bentről érezheted vele a hüvelyfalon keresztül a csikló szárait. Ezt G-pontnak is szokták nevezni, de valójában ez nem egy pont, hanem az izgalom hatására megmerevedett csiklód belső része.
Te diktálod a ritmus, a mélységet, tényleg csak rajtad múlik, hogy milyen érzéseket tudsz vele okozni magadnak. Kipróbálhatod, milyen érzés, ha csak magadban tartod, amíg a kezeddel izgatod a klitoriszt. Vagy nem tolod be annyira, és a puncid bejáratához közel tartod, vagy mozgatod. Ez nem a két perces műfaj, a jövőben is akkor fogom elővenni, ha szeretném megadni a módját. Ha szeretnék minél többet adni magamnak: testi-lelki maszti egyszerre.
Az a szép benne, hogy nem csupán egyszemélyes játék. Ha nem szeretnétek egy minimális rezgést sem hallani, ha nem szeretnétek szilikont egymás közé, akkor egy üveg gyönyörrúd nagyon sok romantikát vihet a közös szexelésekbe. Ha bírod ezt a műfajt, képzeld el, milyen finom érzés egy meleg gyönyörrúd a puncidban orál közben! Anális izgatásra is lehet használni pasiknak, csajoknak is!
Gyönyörrúd: nekem mi tetszett meg benne?
- Az Onna üveg gyönyörrudak boroszilikátból készülnek, ez egy nagyon kemény üveg. Teljesen biztonságosak.
- Kézzel készülnek, vagyis nincs két teljesen egyforma darab. Egy műalkotás, amit szinte kár a fiókban tartani.
- Nagyon tetszik a fenntarthatósága: nem kell tölteni. Én úgy veszem, hogy örökre szól.
- Ezért nincs hangja sem. Vagyis icipicit sem zizeg, rezeg.
- Végtelenül könnyű tisztítani: csak langyos, szappanos vízzel kell lemosni.
- Nem porózus – vagyis nem kopik. Így például a síkosítót nem „szívja” be, szépen csúszik rajta.
- Bármilyen síkosítóval lehet használni, mert nem roncsolja az anyagát az olaj alapú sem.
- Gender friendly – én annak nevezem, mert akár nő vagy, akár pasi örömet szerezhet neked.
- Kimozdíthat a megszokottból: új mozdulatok, új érzések feldezhetők fel vele, rajtad múlik
Az Onna márkával Magyarországon csak a LaDea webshopban találkozhattok, fedezzétek fel a lehetőségeket!